LENGYELORSZÁG – ORSZÁGISMERTETŐ

Lengyelország 322 575 km2-es területével Európa kilencedik legnagyobb országa. Népessége 38 173 000 fő, népsűrűsége Magyarországénál valamivel nagyobb, 127 fő/km2. Az ország – hazánkhoz hasonlóan – egyközpontúnak mondható, a legsűrűbben lakott rész a főváros, Varsó környéke. Lengyelország domborzata változatos: a déli határ mentén a Kárpátok magashegységei szegélyezik az országot; ezt észak felé haladva dombvidék, majd síkság váltja. Ennek megfelelően az éghajlat is változatos: hegyvidéki, mérsékelt-, illetve nedves kontinentális övezetek egyaránt előfordulnak. Észak felől az országot a Balti-tenger határolja. Fő folyója a Visztula, amely több mint ezer kilométeren át kanyarog Lengyelországban. A hagyományos mezőgazdasági termelés mellett jelentős ipari múlttal is találkozhatunk, elsősorban a délnyugati részen fekvő Szilézia vidékén. Itt már a 19. század második felében, – ekkor a terület porosz fennhatóság alatt állt – erőteljes iparosítás kezdődött, amely a második világháború után is folytatódott. Napjainkban fontos ágazat a járműipar, például a Volvo révén, amely egyre több gyáregységét telepíti Lengyelországba. Fontos kikötőváros Gdańsk, amely a mai napig megőrizte jelentőségét.

A lengyel történelem több szállal kapcsolódik hazánk történelméhez: uralkodócsaládok kapcsolatai, perszonálunió, vagy csak egyszerűen a kölcsönös szimpátia és segítségnyújtás révén a két ország élete szorosan összekapcsolódott az évszázadok folyamán. A lengyel államalapítás szintén a 10. század végén történt. I. Mieszko (960-992) egyesítette a szláv törzseket, felvette a kereszténységet, és megalapította a Piast-dinasztiát. Munkáját utódja, II. (Vitéz) Boleszláv fejezte be. Az ország a 13. században széttagolódott, majd 1320-ban került sor az újraegyesítésre. Az Anjou-kor (14. sz.) gyors fejlődést hozott, mezővárosok alakultak ki, az északi kereskedővárosok pedig beléptek a Hanza-szövetségbe. 1370-ben létrejött a lengyel-magyar perszonálunió, a két ország közös királya Nagy Lajos volt. Az ezt követő Jagelló-kor (1386-1572) számított Lengyelország aranykorának. 1385-ben létrejött a Lengyel-Litván Unió, amely a 18. század végéig állt fenn. A Jagelló-kort a hanyatlás időszaka követte: az ország meggyengült, majd három ütemben (1772, 1793, 1795) teljes területét felosztották Ausztria, Poroszország és Oroszország között. Az első világháború idején az antant megállapodott arról, hogy Lengyelországot helyre kell állítani – így jött létre 1918-ban a második Lengyel Köztársaság. A második világháború hatalmas pusztítást végzett az országban. A háború hatmillió lengyel életét követelte, ennek fele zsidó volt. A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a az ország határa nyugatra tolódott, területe pedig 20%-kal csökkent. A kommunizmus évtizedei itt is hasonlóan teltek, mint Magyarországon. A rendszer 1989-ben megdőlt, 1990-ben megalakult a Harmadik Lengyel Köztársaság. Az ország 1999 óta a NATO, 2004 óta az EU tagja.

Lengyelország kultúrájának fontos eleme a katolikus vallás: a népesség 94%-a római katolikusnak vallja magát. Leghíresebb írójuk Henryk Sienkiewicz, legjelentősebb zeneszerzőjük Frédéric Chopin volt. A kortárs kultúrának fontos eleme a színház, a plakátművészet, valamint a jazz.

A lengyel népi építészet az éghajlat és a rendelkezésre álló építőanyagok függvényében tájegységenként változó. Anyaghasználatában a fa mellett a tégla is fontos szerepet kap. A történeti építészetben szintén fontos a tégla alkalmazása. A gótikus építészet gyöngyszeme a krakkói Mária-bazilika, de a fénykort mégis a reneszánsz jelentette. Jelentős alkotás ebből az időből a krakkói Wawel-palota, vagy Zamość belvárosa. A történeti építészet érdekes rétegét adják a zsidónegyedek (pl. Kazimierz, Krakkó) illetve a zsinagógák. A 20. századi lengyel építészet is kifejezetten magas színvonalú. A két világháború közötti építészetnek sikerült lépést tartania a kortárs irányzatokkal (Bauhaus, szovjet konstruktivizmus), a kor egyik legjelentősebb építésze Romuald Gutt volt. A második világháború után hazánkhoz hasonlóan itt is megtorpant a fejlődés. Az 1949 és 1956 közötti időszak kötelező szocreál stílusán túljutva az 1960-as, ’70-es években érdekes és értékes kísérletek bontakoztak ki. Az organikus vonal elsősorban a szakrális építészetben volt jelen (ez ma is így van), ennek emblematikus alakja Tadeusz Zipser. A Marek Budzyńsky nevével fémjelzett posztmodern irányzat megosztó alkotásokkal gazdagította Lengyelország épített örökségét.

Napjaink lengyel építészete világszínvonalú. Az építészirodák általában erősen kötődnek egy adott városhoz vagy régióhoz – nyilván az ország nagy területe miatt. Az utóbbi időben egyre több fiatal tervezőcsapat jelenik meg, akik a belsőépítészettől kezdve a grafikán és a bútortervezésen át az építészet számos „hatérterületével” foglalkoznak. (pl. medusagroup). Úgy gondolom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetre ez a megváltozó építész-szerep jó megoldást adhat.

Szász László

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s